Valójában: renomé. A francia renommé (= hírnév) kifejezésből. A torzszülött valószínűleg úgy jött létre, hogy a bejegyzés szerzője a "renovál" (lat. felújít) kifejezést ismerte, legalábbis a hangalakját, és azt is tudta, hogy létezik a "rontja a renoméját" kifejezés, amit ilyen helyzetekben szokás használni.
Zsoltnak tartozom hálával ezért a csodálatos találatért, amely bizonyítja, hogy a modoroskodó bunkóságnak nem csupán klasszikusai, de új, üde, zöld hajtásai is vannak.
I. AZ ELSŐ KÍSÉRLET A PEREN KÍVÜLI RENDEZÉSRE
1516-ban Troyes elöljárója rovarokat ítélt el (adversus hrucos seu eurucas vel alia non dissimilia anivialia, Gallice urebecs, valószínűleg az ormányosbogár valamelyik fajtája), amiért azok tönkretették a szőlőket, és kiátkozással fenyegette meg őket, hacsak hat napon belül nem távoznak. Ebben az esetben ismert, hogy a terheltek védelmére ügyvéd rendeltetett ki, a megkárosított lakosságot pedig ügyész képviselte.
Az első bejelentést az ügyben a St. Julien szőlősgazdája tette 1545-ben, Francois Bonnivard jogi doktor előtt. A rovarokat a prokurátor Pierre Falconand és Claude Morel ügyvéd képviselte, a vád nevében Pierre Ducol jelent meg. Az ügy ismertetése és megvitatása után a tisztviselő nem hozott ítéletet, ehelyett 1546. május 8-án kiáltványt bocsátott ki, amelyben közösségi imákat irányzott elő. A kiáltvány preambuluma igen jellemző:
“Minthogy Isten, minden létező dolog legfőbb teremtője úgy rendelte, hogy a föld gyümölcsöket és más növényeket teremjen nem csupán az eszes emberi lény boldogulására, de úgy szintén a föld felett repdeső rovarok számára, nem lenne helyénvaló azonnal megvádolni és elítélni ezeket az állatokat; ehelyett folyamodjunk inkább a Mennyek kegyelméért, és kérjünk bocsánatot bűneinkért.”
Ezt konkrét instrukciók követik arra vonatkozóan, hogyan kell kivitelezni a közösségi fohászkodást, hogy Isten kiengesztelődjék: Az emberek forduljanak az Úr felé tiszta és osztatlan szívvel (ex toto et puro corde), bánják meg bűneiket őszintén, és fogadják meg, hogy ezután igaz és kegyes életet élnek, mindenek felett pedig megfizetik az egyházi tizedet. Május 20-án, 21-én és 22-én celebráljanak nagymisét, amelyek keretében az ostyát ünnepélyesen, énekelve és imádkozva hordozzák körbe a szőlöskertek körül. Az első mise mondasson a Szentlélek, a második a Szűzanya, a harmadik pedig az egyházközség védőszentjének tiszteletére. Minden háztartásból legalább két fő vegyen részt.
Romanet atya feljegyzéséből tudjuk, hogy mindez megvalósult, és a rovarok hamarosan el is tűntek.
Harminc évvel később azonban a probléma kiújult, és ekkor a rovarokat már perbe fogták.
II. DURVULNAK A DOLGOK
1587. április 13-án az ügyet St. Julien lakosai nevében Francois Amenet és Petremand Bertrand terjesztették “a legtiszteletreméltóbb Maurienne hercegprímás úr vagy helyettese” elé, a következőképpen:
“Korábban buzgó imádsággal és szertartásokkal a nevezett állatok féktelen pusztításának már sikerült véget vetni; most azonban ismét felbecsülhetetlen károkat okoznak. Ha mindezen pusztítás az ember bűneinek következménye, úgy Krisztus földi helytartóinak tiszte, hogy olyan intézkedéseket javasoljanak, amelyekkel az Úr kiengesztelhető. Evégett mi, a fentebb írt Francois Amenet és Petremand Bertrand újólag azzal fordulunk Kegyelmedhez, hogy nevezne ki a rovarok mellé új prokurátort és ügyvédet a már elhunyt Pierre Falcon és Claude Morel helyett, majd, hogy látogatná meg a pusztítás helyét, mérné fel a kárt, és aztán kezdené meg a kiközösítést.”
A kérelemnek helyt adva prokurátornak neveztetett ki a nagytiszteletű Antoine Filliol, aki szolgálataiért visszafogott díjazásban (salario moderato) részesült, az ügyvédi feladatokat pedig Pierre Rembaud látta el. A felek május 30-án jelentek meg az illetékes elöljáró előtt, ekkor az ügyet június 6-ig elnapolták. Június 6-án Pierre Rembaud előadta, hogy álláspontja szerint a panaszosok kérelme alaptalan, és kérte, hogy azt utasítsák el. Ügyfelei szerinte jogszerűen jártak el, így nem vethetők alá kiközösítésnek, hiszen, amint azt a Teremtés szent könyvében is áll, az állatokat Isten az embernél előbb teremtette, így szólván: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.”, majd így áldotta meg őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Már most a Teremtő nem adta volna ezt a parancsot, ha nem az lett volna szándékában, hogy ezeknek a lényeknek elégséges megélhetése legyen; éppen, hogy kimondottan úgy rendelkezett, hogy a föld csúszó-mászóinak minden zöld legyen a tápláléka. Ebből aztán érthető, hogy a vádlottak, midőn táplálékukat a vádlók szőlőiben magukhoz vették, nem tettek mást, mint teremtésüktől fogva adott jogukat gyakorolták. Ezen felül abszurd és ostoba eljárás a jog hatalmával fellépni olyan lények ellen, akik csupán a természetnek vannak alávetve, és ösztönös késztetéseiknek. A vádlók jogi képviselőjének érvelése, miszerint az állatok az embernek alávetettek -így Rembaud- ténybeli valótlanság és nem is tartozik az ügy érdeméhez. A panaszosok, ahelyett. hogy jogi eljárást kezdeményeznek, jobban tennék, ha a niniveiekhez hasonlóan járnának el, akik Jónás próféta intő hangjára figyelmezve zsákruhát öltöttek és böjtöt hirdettek. Végül Rembaud kéri a tisztelt bíróságot, hogy a vádlók kérelmét utasítsa el, a vádlottak ellen kibocsátott idézést vonja vissza, és az eljárást szüntesse meg.
Az ügyet először 12-ére majd 19-ére napolták el, amikor is a vád részéről Petremand Bertrand hosszas választ adott Rembaud korábbi beszédére. Ebből Rembaud másolatot kért, és a megfontolásához elégséges időt. Emiatt újabb elnapolás következett, eredetileg június 26-ára, de mint később kiderült, ez ünnepnapra esett, így az ügy csak a következő munkanapon, június 27-én folytatódhatott. Ekkor a közösség nevében Francois Fay (aki valószínűleg Amenet helyét vette át, de lehet, hogy a két személy azonos) adott választ a védelemnek. Eszerint az állatok, annak ellenére, hogy teremtésük az ember teremtése előtt történt, az embernek alárendeltek, sőt, teremtésük éppen ezért történt korábban. Létezésüknek az ember szolgálatán kívül semmi értelme, akit viszont éppen arra teremtett Isten, hogy felettük uralkodjon, éppen úgy, mint a teremtett világ összes többi része felett, ahogyan az már a zsoltárokban és Szent Pálnál is írva van. Ezért aztán a védelem semmiben nem cáfolta meg mindazt, amit az ember ősidőktől fogva hisz, egyebekben pedig elég Ducolnak a korábbi eljárás során kifejtett érvelésére utalni.
A védelem erre nem mondott egyebet, mint hogy a korábban kért dokumentumot nem kapta meg, és ez elég is volt ahhoz, hogy újabb határnapot tűzzenek ki, ezúttal július 4-ére.
III. EGYEZSÉGI KÍSÉRLET
Július 4-én Antoine Filliol röviden összefoglalta a vádlók által addig elmondottakat, és cáfolta, hogy az állatok embernek való alárendeltsége jogot keletkeztetne az ember számára, hogy az állatokat kiközösítse, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenérdekelt fél semmiben nem cáfolta azt a korábbi felvetést, hogy az állatok csak a természet törvényeinek vannak alávetve, amelyek “az örök isteni törvényben gyökereznek, ilyen módon pedig Isten akaratából és erejéből fakadnak.” Nyilvánvaló tehát, hogy a vádlók kérelmét el kell utasítani.
Július 8-án a felek St. Jean-de-Maurienne elöljárója előtt jelennek meg. A prokurátor követeli, hogy az ügyet zárják le, a vádlóknak pedig tiltsák meg, hogy további, az ügy érdemét nem érintő kérdésekkel hozakodjanak elő, ezzel is késleltetve a lezárást. Kéri továbbá a döntésnek az ügyben addig beszerzett dokumentumokra és nyilatkozatokra történő alapítását. A vád stratégiája láthatóan az volt, hogy addig húzza az ügyet, amíg csak lehet, mert az előadó ügyész új tárgyalást kért, és kérelmének helyt is adtak.
Mindeközben, látva a jogi procedúra elhúzódását, a kompromisszumos lezárás irányában is történtek lépések. 1587 június 29-én délben, közvetlenül a mise után gyűlést hívtak össze St. Julien főterén, amely Parloird'Amont néven volt ismert. Javasolták, hogy a közösség ajánljon fel területet a nevezett rovaroknak a szőlőskerteken kívül, hogy azok a szőlő megrongálása nélkül juthassanak táplálékhoz. A források szerint ezt az összejövetelt az elöljáró sugalmazására Francois Fay javasolta.
A találkozó nyomán egy földterület került kijelölésre és elkülönítésre, amelyen a tervek szerint majd a rovarok élhetnek, azonban a lakosok szolgalmi jogot tartottak fenn maguknak, amennyiben “fenntartották maguknak a jogot, hogy a nevezett állatok zavarása nélkül vételezzenek a területen fakadó források vizéből (amelyek egyébiránt a rovarok szolgálatára is állnak), a föld méhének kincseit ott kinyerjék, és legfőként, hogy háború esetén menedéket keressenek a területen.” A kijelölt - egyébként La Grand Feisse névre hallgató- területet földrajztudományi igényességgel írták le, nem csupán helyét és méreteit megadva, de növényvilágát is részletezve. A megjelentek úgy szavaztak, hogy amennyiben a prokurátor és a rovarok ügyvédje a területet megfelelőnek találják, az ilyen célra felhasználható, mindezt pedig pecséttel ellátott okiratba is foglalták. Mindez azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a pereskedésnek véget vessen.
IV. SZEKÉRTŐKIRENDELÉS ÉS ELTŰNT FELJEGYZÉSEK
Július 24-én Petremand Bertrand benyújtotta a bíróságnak a gyűlésről szóló jegyzőkönyvet, és kérte az elöljárót, hogy fogadja azt el, valamint, hogy intézkedjék, hogy a vádlottak távozzanak a szőlőskertekből és kiközösítés terhe mellett tiltsa meg számukra az oda való visszatérést. Antoine Filliol, a rovarok mellé kirendelt prokurátor másolatot kért a jegyzőkönyvből és némi időt a megfontolásra. A bíróság ennek a kérésnek helyt adott, és a következő tárgyalási napot “az aratási szünet utáni első bírósági munkanapra” tűzte ki, azaz augusztus (…)-ére, majd - minden érintett fél jóváhagyásával – augusztus 20-ára napolta el.
Ekkoriban I. Károly Emánuel savoyai herceg éppen megszállni készült a Saluzzói Őrgrófságot, és a csapatmozgások némi zűrzavart okoztak, ezért végül a tárgyalást csak szeptember 3-án lehetett megtartani. Ezen a tárgyaláson Antoine Filliol bejelentette, hogy ügyfelei az ajánlatot nem tudják elfogadni, mivel a kijelölt terület terméketlen, ennél fogva pedig nem biztosít megfelelő megélhetést. Indítványozta, hogy az ajánlatot a bíróság utasítsa el, a felmerült költségeket pedig a vádlókra terhelje. Az utóbbiak képviseletében eljáró Petremand Bertrand tagadta, hogy Filliol állítása helytálló lenne, minthogy a kijelölt terület “csodálatosan megfelel a célnak, fákban és bokrokban bővelkedő”, éppen ahogyan az az ajánlatban foglaltatott, és ezt bármikor igazolni is kész. Ezért aztán indítványozta, hogy a bíróság az ajánlatot fogadja el. Az elöljáró mindkét fél iratait áttekintette, majd úgy határozott, szakértőket jelöl ki a terület alkalmasságának megvizsgálására, akiknek írásbeli véleményt kellett előterjeszteniük.
Az ügy végső kimenetelét azért nem ismerjük, mert a feljegyzések ide vonatkozó részeit tartalmazó lapokat rovarok rágták szét.
Az epizód központi szereplője az alábbi képen látható találmány:
Igen, ez egy infúziós állvány, amit a kocsira szerelnek kívülről, és menet közben is ott van. Ebből kapja a beteg az infúziót. Fanda (a bajszos fazon) az után eszkábálja össze, hogy rögtön a rész elején valaki a kocsiban vérzik el, mert nem tudnak neki volumenpótlást adni. Aztán kiderül, hogy ez elég gyakran meg szokott történni, ki is számolják szép akkurátusan, hogy évente hányan halnak meg azért, mert nem lehet a mentőautóban infúziót adni (ennél azért az 1980-as években már Magyarország is jobban állt, viszont a statisztikázgatásnak olyan a hangulata, mint amikor a Szomszédokban nagyon népnevelni akartak). Eleinte azzal próbálkoztak, hogy a mentőápoló a feje fölé emelte az üveget (egy bizonyos magasságnál fentebb kell lennie, hogy jöjjön belőle a cucc), de a mentőautó (Skoda 1202, eredetileg családi kombi) ehhez nem volt elég magas, és egy idő után ezért nem jött semmi. Így jutott el Fanda ehhez a vérbeli
Amúgy semmi extra, Janderáért a két nője brutális küzdelmet folytat, ami különösen akkor élesedik ki, amikor a gesztenyés rájön, hogy az orvosnőnek, aki hozzáment a 70 körüli professzorhoz, még mindig van lakáskulcsa. Ezért a sajátját teátrálisan visszaadja, de Janderát ez különösebben nem hatja meg, mert éppen súlyosan ittas (a mentőállomás vezetőjének születésnapja volt). Eva folyamatosan azzal traktálja Janderát, hogy kísértsék meg együtt a sorsot, de a jelek szerint Jandera nincs már különösebben ráizgulva (illetve annyira le van részegedve, hogy úgyse menne neki).
A legifjabbik Jandera is a lázadás útjára lép: hegedűtanári képesítését frissen megszerezve elszerződik lóápolónak.
A nagypapának természetesen semmi gondja nem származik abból, hogy puskával szétlődözte a plafont- nyilván ez a nyolcvanas évek Csehszlovákiájában mindennapos volt. Minthogy pedig se a rendőrség, se az elmekórház nem szólítja magához a performance után, inkább beöltözik Csintalan Sándornak, és Prágában folytatja a hentes praxist (a képen).
A képen amúgy éppen a vakbélműtött gesztenyés nővel cserél eszmét, abban a reményben, hogy a nő a menye lesz. Utóbbi abban mesterkedik, hogy szerez egy lakást, hogy ott összeköltözhessen Janderával, de a volt férje (aki vissza akarja szerezni) csúnyán kicseszik vele: kerít neki egy lakást, elég jó helyen, csak azt felejti el mondani, hogy ott ő az ún. társbérlő, amely körülmény alkalmat ad arra, hogy alsógatyában betrappoljon, amikor Jandera épp randira jön. Janderát leginkább az zavarja a helyzetben, hogy közös a wc, és így le is passzolja a nő lakhatási ajánlatát. Az kicsit próbál bűntudatot kelteni, hogy ő mennyit költött erre, meg suvickota a padlót, stb., de a doktor hajthatatlan, és azért azt a nő se gondolhatja komolyan, hogy a volt férje meg az új faszija egy helyen szarjanak. A rész végére aztán mégsem derül ki egyértelműen, hogy akkor hogyan lesznek a lakásviszonyok.
Képben van megint Eva is, Jandera volt szeretője, az orvosnő, akinek a felső tízezres szülei vannak. Nagy nekikeseredésében, hogy Jandera elment a kórházból, azóta már két faszival is összeállt, ebben a pillanatban pedig éppen Vajna Tímea előképe: házasodik a nála úgy 40 évvel idősebb Hudek főorvossal, akinek amúgy megmondja, hogy neki Jandera kellene, csak hát az most nem elérhető. Ezen a képen éppen erről beszélgetnek az ifjú házasok:
Jandera mindeközben megment egy öregembert, aki a gáztűzhely nem rendeltetésszerű használata útján kíván öngyilkos lenni. Aztán rögtön szemrehányást is tesz magának, hogy végül is az öreg meg akart halni, milyen jogon szólt ő ebbe bele. Ezen kicsit eldiskurálnak a mentőben, amit az öregember kutyája is figyelmesen követ:
Maga a baleset egyébként nagyon izgalmas, hiszen expressis verbis megállapítást nyer, hogy a kutya még időben kitörte az ablakot, tehát volt szellőzés, így a gáz leginkább kifelé ment. A kutyának természetesen semmi baja olyan mennyiségű gáztól, ami az öreget elvileg totálisan kiütötte.
A sorozat korábbi dinamikája erre a két részre annyira kifullad (pl. sehol egy halott gyerek), hogy bőven lehet ezt a két részt egy postban tárgyalni, még sok is neki.
A legérdekesebb történés (egy elég uncsi buszbaleseten kívül) kb. az, amikor Jandera apja megkattan a felesége halála után, és arab esküvői menetnek képzeli magát:
A feleség halálával kapcsolatos előzmény, hogy Janderát egy kocsmai verekedéshez hívják, ami - ki gondolta volna- abban a szállodában történik, ahol az 1. részben vakbéllel operált nő dolgozik. A nő gyorsan rá is nyomul Janderára, de valami nagyon erőszakos módon, tulajdonképpen kierőszakol magának egy randevút. Jandera se rest, ha már így van:
A Prága-szerte hiánycikknek számító termény azért olyan fontos, mert a fentebbi videóban lövöldöző Id. Jandera felesége haldoklás közben kifejti, hogy gyerekkorában mindig attól lett jobban, ha kapott az apjától sült gesztenyét. A tény persze az, hogy a gyomorrákon az sokat nem segít, de azért meg kell próbálni. Ifj. Jandera pedig azért szorgoskodik az ügyben, hogy egy kis csempészgesztenyéért cserébe az apja hátha visszavonná a kitagadást. A nő különben végül "repülőtéri kapcsolatai" segítségével "egyenesen Párizsból" szerez két kilót, ami olyan mennyiség, hogy cserébe Jandera kénytelen lefeküdni vele, meg elvinni a papa feleségének a temetésére, ahol mindenki Jandera menyasszonyának nézi. A nő célja láthatóan ez is volt.
Orvosi fronton is van azért ez-az. Például
A néni csak majdnem hal meg, és minden jó, ha a vége jó. Megegyeznek, persze, hogy ez bárkivel megeshet, meg hát amúgy is sebész lenne eredetileg, de azért az is felmerül, hogy az ilyen kínos bakik elkerülésére kellene továbbképzés, esetleg külföldön is. Itt persze felmerül egy probléma: sokan azért szolgálnak a mentőknél, mert másutt politikai okokból nem szabad nekik. Így járt szegény Mádr doktor is:
Szóval ez a két rész csak a szokásos szocialista állóvíz. Az ötödik kicsit jobb, már nézem, hamarosan jelentkezem vele.
Egyelőre úgy látszik, minden részben meg kell halnia egy gyereknek. A második rész szerencsés nyertesét most éppen nem Jandera sebészi bravúrja segíti át a másvilágra, egyszerűen vízbe fullad. Kiderül, hogy egy pártkáder kihúzhatta volna még időben, de éppen a nőjével motorcsónakázott, nem volt kedve, így a többi gyereknek kellett kihúznia. Jandera fel is emlegeti az újra arra csónakázó "igazgatóhelyettesnek", hogy esetleg a segítségnyújtás elmulasztása miatt halt meg a gyerek, de azt nem hatja meg holmi burzsoá érzelgés, lebassza a doktort, hogy hogy mer vele így beszélni, aztán továbbáll. Büntetőjogi felelősség természetesen fel sem merül, a pártfaszi meg tényleg bepanaszolja Janderát. A mentőállomás főnöke meg jobbnak látja, ha Jandera bocsánatkérő levelet ír, mert nem jó egy "igazgatóhelyettessel" rosszban lenni.
Szóval a halott gyerek elég halottnak tűnik már akkor, amikor odaérnek (azt is késve, a mentősofőr nem szeret gyorsan hajtani). Ennyire halottnak tűnik:
Amúgy elég jó alakítás (vagy tényleg halott volt). Azért még egy tíz percet eltökörésznek vele, a mentőápoló egy palackból oxigént fúj az arcába (maszk nélkül, meg amúgy is vajon minek), Jandera meg a karjait emelgeti le-fel, mintha a szerencsétlen halotton valami tornagyakorlatot szeretne demonstrálni. Inkább hasonlít a dolog valami sámánszertartásra. Egy ideig elvannak ezzel, aztán jön egy szikra, a doktor megnézi, hogy vannak-e életjelei, és megállapítják, hogy meghalt. Ezt követi a sorozat újabb igen erős, és szintén egy halott gyerekre vonatkozó párbeszéde, ezúttal a sofőr és a mentőápoló közt:
Na ja, hát a hullafoltok, és az életjelek hiánya nem éppen az újraélesztés irányába terelnék az embert normál körülmények között, de hát valami mentős dologgal el kell ütni a munkaidőt. Janderának különben nem ez a nap első kudarca: az első betege egy epegörcsös, akit szívinfarktusosnak diagnosztizál. Lehet, mégis jobb, hogy nem maradt a szike közelében. Az sem dobja fel, hogy az apja is megérkezik, hoz egy rakás disznósajtot, de amikor megtudja, hogy a fia mentős lett, egyszerűen kitagadja. Azt meg apa nem is tudja még, hogy a fiatalabb fia is lázad: ő jobban szeret súlyzózni, mint hegedülni, így ő sem fogja beváltani apja vele kapcsolatos tervét, miszerint "Te fogod hegedülni tanítani az egész járást." A srác amúgy kimondottan bizarrul néz ki, az az érzésem, hogy a karriertervezést egy lépéssel visszább, mondjuk egy stylisttel lett volna szerencsés kezdeni:
Ha pedig már halottak, érdemes a sorozat főcímére is kitérni. Itt van egy ilyen élettel és halállal kapcsolatos bölcsesség, hogy:
Ezt egy női hang mondja be, és azon kívül, hogy nyelvtanilag is furcsa mondat, nem is kerül további kifejtésre. Ezzel szemben kapunk az arcunkba egy véres csecsemőt és egy haldoklót, hogy legalább átérezzük, miről van szó: 
Kíváncsian várom, a harmadik részben milyen ürüggyel tesznek el láb alól egy újabb gyereket.
A sorozat főhőse - ki gondolná- egy kórházban dohányzó sebész (aki egyébként a Nők a pult mögöttben raktáros volt, a Kórház a város szélénben pedig mentősofőr). Jandera doktor igen nagy kedvelője a sebészdekoltázsnak, azaz, hogy látszólag a sebészeknél kötelező mellszőrt villantani, minél többet, annál jobb. Ilyen értelemben a sebészek a kórház Thomas Magnumjai. Ezt bőséggel meg lehet a magyar kórházakban is figyelni- ha van V-nyakú felső, azzal beérik, de ha nincs, akkor ki kell gombolkozni. Jandera nem tököl, rögtön a szegycsont nyúlványáig (aka. processus xiphoideus) fokozza a műfajt, és a feljebbvalója jelenléte sem feszélyezi (a képen):
Janderának egyébként a töke tele van az egész sebészeti osztállyal, és a főnökével ("a docens", a csehszlovák sorozatokban mindig a docens az atyaúristen), aki folyamatosan arra akarja rávenni, hogy keltsen hamis reményeket a betegekben, csak azért, hogy lehessen operálni. Valószínűleg ez is ad egy löketet a sorozat legelső - valljuk be, nagyon erős - párbeszédének, ami Jandera és egy ápoló közt zajlik le, eképpen:
"-Mondtam is neki, hogy csak a sebészek az igazi orvosok... ma gondoltam is rá, hogy ha a Králicek látná, amit azzal a kissráccal csinált, még csak 7 éves szegény...
-Az a gyerek meghalt. "
Hát na. De a műtét legalább bravúros volt. Ami viszont a gyerek halálánál is érdekesebb, hogy az anyja ki tudja, mikor tudta volna meg, hogy, meghalt, ha nem fut össze véletlenül Janderával. Jandera igyekszik is sunyi módon kihasználni, hogy az anya először nem ismeri fel, de aztán egy igen kínos jelenet keretében csak beszédbe elegyednek, és ha már így alakult, Jandera kénytelen-kelletlen elviszi az irodájába megmondani neki, hogy mi van:
A csehszlovák betegtájékoztatás láthatóan változatlan színvonalon folytatta a pusztítást az egy évtizeddel korábbi Kórház a város szélén óta.
Az epizód fő lelki mondanivalója, hogy nem csak a sebész számít orvosnak. Ehhez egy fiatal nő sztorija szolgáltatja a hátteret, aki két óráig vár a mentőre, de az csak nem jön, aztán biciklivel kell neki magának betekerni a kórházba vakbélgyulladással. Egyébként az akut has sok minden lehet, de ennek a nőnek olyan jól megtanították, hogyan kell vakbelesként viselkedni, hogy ennél egyértelműbb csak akkor lehetne, ha direkt mutogatna a McBurney-pontjára (esetleg egy villogó felirat is megjelenne, hogy segítsen a laikus diagnózisban). Szóval Jandera ezen felbassza magát, elmegy a mentőket elküldeni a retekbe- de aztán egy állásajánlattal jön ki. A mentők főnöke ki lenne más, mint a Kórház a város szélén Zvach doktora (a hentes), aki a Nők a pult mögöttben gazdag pártfunkcionárius volt. Úgy is dönt, hogy elfogadja az ajánlatot, főleg, mert elege van A Docensből. Kap is ezért bőven, a nője, Eva (maga is orvos) nagyon nem akarja ezt a presztízsvesztést, főleg a felső tízezres szülei előtt, akik már külföldiekkel is bizniszelnek, tehát fix, hogy jól állnak a Pártnál is. Á propos szülők, itt van egy olyan jelenet, amikor a családnál egy holland vendégeskedik, tehát angolul beszélgetnek. Mivel viszont szinkronizált a sorozat, kénytelenek voltak az angolt is szinkronizálni. Na, ez egyáltalán nem anakronisztikus és idegen, az átlag magyar ma is ezen a színvonalon beszél angolul:
Egyébként pedig a társadalmi osztályok ellentéteinek témája sem távoli- itt van például ez a remek párbeszéd azzal kapcsolatban, hogy Jandera öccsének hegedűkoncertjére miért nem ment el az apjuk, érdemes ízlelgetni ezt az indokot:
Na igen, igen, a munkás-paraszt termel, nincs ideje olyan burzsoá huncutságokra, mint hogy a gyerek hegedül vagy mit csinál. Különben is: ebből volt pénz arra, hogy a család büszkesége egyetemre járjon és elismert szaktekintély váljon belőle, szóval azért tessék érezni, mi a fontos! A munkásosztály az alap, az értelmiség mindent neki köszönhet! Jandera öccse meg is mondja, hogy az apjuk szerinte "meg fogja ölni" Janderát a döntése miatt [böllérnél ez azért egy megfontolandó érv], de Jandera csak a mentőzést választja. A továbbiakat a további részekből tudjuk meg.
Régóta szándékoztam valamit írni erről, legalább azóta, hogy 2014 környékén egy csapat hallgatót elkísértem Ferihegyre, hogy kicsit segítsek nekik leforgatni egy fogorvoskonferenciához egy útmutatót arról, hogyan kell eljutni Ferihegyről Szegedre:
Nem kellene ennek olyan nagy ügynek lennie, végül is egy nemzetközi repülőtérről kell eljutni adott ország egyik fontosabb városába- legalábbis akkor így gondoltam. Aztán helyben szembesültem vele, hogy a szerencsétlen külföldi mivel néz szembe, amikor leszáll Ferihegyen (nemrég olvastam egy amerikai regényt, annak az egyik szereplője szerint Hairy Fairy Airport, de ez nem kritika, New York La Guardiát a gépek személyzete La Garbage- ként emlegeti).
Szóval akkor először, és most ismét, amikor december közepén az Egyesült Államokból jöttem haza, brutálisan kifáradva, 40 kiló poggyásszal (az is megérne egy posztot, hogy a LOT Polish Airlines miért lízingel lerobbant gépeket angolul nem beszélő utaskísérőkkel valami putri portugál légitársaságtól interkontinentális járathoz, ha egy gépük üzemzavar miatt kiesik, de az egy másik poszt).
Indítsunk onnan, ahonnan indultam pár órával korábban: New York City, Manhattan, keleti 23. utca és 1. sugárút sarka. Innen néhány sarokra (Park Avenue) lementem a metróba (Subway). A metró amúgy New Yorkban nagyon praktikus, ráadásul a vonalak közötti átszállásnál nem kell új jegyet venni, végig van stabil wifi, de meg kell hagyni, hogy nagyon koszos és unalmas. Patkányok is vannak. Nem sok, de azért mindig lát az ember egyet, ha lemegy. Pozitív, hogy főleg a sínek között, tehát kontakt nagyon nincs velük. Az állomások általában így néznek ki, de az összes (az embernek nagyon kell figyelnie a feliratokat, szinte esélytelen az alapján leszállni, hogy egy állomás hogy néz ki; a vonatvezető is bemondja, de a vonatvezető általában valami alulfizetett, motiválatlan latino/a, akinek a töke tele van azzal nyilván, hogy egész nap egy sötét alagútban van, így a "bemondás" jobbára egy érthetetlen hangsor): 
A budapesti metró egyértelműen nívódíjas alkotás ehhez képest, viszont egy valamiben New York metróhálózata mégis veri: csatlakozik a repülőtérhez. Azt is mindjárt elmondom, hogyan. Az ember felszáll a Park Ave.-23. utca metrómegállónál, megy 4-5 megállót délnek a 6-os metróval, a Fulton streeten átszáll az A metróra Far Rockaway felé (amúgy mindegy, mert nagy betűkkel ki van írva minden kocsin, hogy a repülőtér felé), és már irányban is van. Kb. fél óra alatt érkezik meg a vonat a Howard Beach állomásra:
Megint kurvanagy betűkkel, hogy JFK, tudjuk, hogy külföldi is lehetsz, tudjuk, hogy lehet, hogy nem vagy helyi. Itt kapcsolódik a metró (a képen épp távozóban) a repülőtérhez, az Air Trainnel. Az Air Train megállójához mozgólépcsővel, vagy működő lifttel lehet feljutni. Maga az Air Train egy nyeregvasút-rendszerű automatikus elektromos jármű, ami a repülőtér összes termináljánál megáll. Tiszta, civilizált, korrekt. 5 dollárért lehet igénybe venni, ami azt jelenti, hogy a 2,75-ös metrójeggyel együtt 7,75-ért eljutottam egy óra alatt Manhattanből a JFK-re (összehasonlításként: egy angolul nem beszélő pakisztáni taxis mindezt 60 dollár körül abszolválta volna úgy, hogy még pampog a borravalóért, szóval a tömegközlekedés igen jó opció). Az Air Train meg ilyen:
Pár óra múltán aztán megérkeztem a magyar valóságba: Ferihegy 2-n az ember első feladata, hogy szerezzen magának egy BKK-jegyet (nincs ezzel gond, másutt is ez van, kis különbségekkel, Genf pl. ingyen tömegközlekedési jegyet ad a repülőtéren, hogy bejuss a városba, de NY La Guardián is nyomott árú jegyet kapsz, amiért több járművet is igénybe vehetsz, mire eljutsz a célodig). Ferihegyen végre vannak jegyautomaták. (FIGYELEM: Ferihegy vasútállomáson NINCS, tehát aki éppen jön FerihegyRE és nincs nála készpénz, hogy a buszon vegyen jegyet, természetesen drágábban, hiszen a buszon veszi, az cseszheti + taxidroszt sincs sehol). Szóval a jegyautomaták FerihegyEN. Egyértelműen nem került ki annyi, ami azt sugallná, hogy a dolgok szellemi atyja egy nemzetközi repülőtérrel tervezett. Ennek megfelelően hosszú sorok mind a kb. 4 gép előtt, szerencsétlen mindenféle külföldiek próbálják kibogozni a kontraintuitív menürendszert, meg rájönni, mi a különbség a nagyon egzotikus nevű (és szinte biztos, hogy szarul is fordított) jegytípusok között. Nagy az öröm, ha sikerül! Viszont itt se Air Train, se metrókapcsolat, se semmi. Busz kell. Fel kell jutni a 200E jelű buszra, ami legalább viszonylag sűrűn jár. Hogy aztán letegyen itt: 
Ez nem egy szétrohadt szovjet emlékmű, hanem maga Ferihegy Vasútállomás. Ferihegy Vasútállomás külön bája, hogy Ferihegy 1 terminálhoz kötődve építették, ami a járatoknak csak kis részét bonyolította, aztán, a vasútállomás megépülte után, hamarosan be is zárták. Mondom, mi mit jelent: 1. Arra megy a busz, kb. a nyíl hegyénél tesz le, hogy kicsit azért még jönni kelljen visszafelé. 2. Piros nyilak: ezen a csőrendszeren kell átmenni, ha az ember akár Budapest felé, akár Szeged felé szeretne menni, hiszen a busz természetesen nem abban az irányban tesz le, ahonnan a neked megfelelő vonat indul, hanem pont az ellenoldalon. 3. Lila nyilak: ezeket a lifteket használhatnád, ha pl. 40 kiló csomagod van, de nem használhatod, mert időtlen idők óta nem működnek. Mozgólépcső nincs. Így lépcsőn kell feljutni a csőbe, és ez egy elég magas építmény, a lépcső pedig elég meredek, tehát az élmény szar.
A környezettel viszont az a helyzet, hogy az embernek hirtelen nosztalgiája támad a New York-i metró iránt. Ferihegy vasútállomás Nagy Csöve ugyanis beázik, húgyszagú, esetenként be is van okádva ide-oda. Ez után a welcome gesztus után az ember alászáll a MÁV- állomásra, ami nem fosabb, mint a többi MÁV- állomás, tehát csak simán fos, semmi extra. Itt aztán az ember ahhoz képest tölt időt, hogy mennyire késte le az óránként közlekedő InterCityt. Én ezen már inkább fizetek az 1. osztályért, mert a többi kocsi jelentős részére nem lenne gusztusom felszállni, főleg télen, amikor a műbőrös kocsikon két opció van: 1. kinyitjuk az ablakot és megfagyunk; 2. nem nyitjuk ki, és a műbőr ülés 3000 voltos fűtése a seggünkön keresztül főz meg (az elzáró gomb általában le van törve).
Magyarországra légi úton érkezni tehát kimondottan kellemetlen. Az ember már-már önvizsgálatot tart, milyen bűnei vannak, hogy a sors egy egyszerű transzfert ilyen próbatétellé változtat számára. Aki nem itt él, turistaként érkezik vagy átutazóban van, annak hatványozottan lehet az érzése. A személyes véleményem az, hogy lehet imázsfilmeket gyártani, ha az ország kapujára ím ígyen nagy betűkkel írjuk ki, hogy MI A FASZNAK JÖTTETEK IDE?
Figyelmes olvasóm, András szólt, hogy a lentebb postolt "nőkapultmögöttös" szexista megnyilvánulásban valószínűleg van még egy csavar- mégpedig egy fordítói csavar. Andrásnak teljesen igaza van abban, hogy a cseh (más szláv nyelvekhez hasonlóan) a foglalkozásneveknél is szereti a női és a férfi verziót elkülöníteni, így a fura végeredmény valószínűleg nem a sorozat hibája (ott a boltvezető tényleg pontosítani akart, a nemi arányokra utalva), hanem a fordítóé. Aki viszont (akarva vagy akaratlanul, ki tudja) kíméletlenül belevitte a saját elképzeléseit a fordításba.