I. AZ ELSŐ KÍSÉRLET A PEREN KÍVÜLI RENDEZÉSRE
1516-ban Troyes elöljárója rovarokat ítélt el (adversus hrucos seu eurucas vel alia non dissimilia anivialia, Gallice urebecs, valószínűleg az ormányosbogár valamelyik fajtája), amiért azok tönkretették a szőlőket, és kiátkozással fenyegette meg őket, hacsak hat napon belül nem távoznak. Ebben az esetben ismert, hogy a terheltek védelmére ügyvéd rendeltetett ki, a megkárosított lakosságot pedig ügyész képviselte.
Az első bejelentést az ügyben a St. Julien szőlősgazdája tette 1545-ben, Francois Bonnivard jogi doktor előtt. A rovarokat a prokurátor Pierre Falconand és Claude Morel ügyvéd képviselte, a vád nevében Pierre Ducol jelent meg. Az ügy ismertetése és megvitatása után a tisztviselő nem hozott ítéletet, ehelyett 1546. május 8-án kiáltványt bocsátott ki, amelyben közösségi imákat irányzott elő. A kiáltvány preambuluma igen jellemző:
“Minthogy Isten, minden létező dolog legfőbb teremtője úgy rendelte, hogy a föld gyümölcsöket és más növényeket teremjen nem csupán az eszes emberi lény boldogulására, de úgy szintén a föld felett repdeső rovarok számára, nem lenne helyénvaló azonnal megvádolni és elítélni ezeket az állatokat; ehelyett folyamodjunk inkább a Mennyek kegyelméért, és kérjünk bocsánatot bűneinkért.”
Ezt konkrét instrukciók követik arra vonatkozóan, hogyan kell kivitelezni a közösségi fohászkodást, hogy Isten kiengesztelődjék: Az emberek forduljanak az Úr felé tiszta és osztatlan szívvel (ex toto et puro corde), bánják meg bűneiket őszintén, és fogadják meg, hogy ezután igaz és kegyes életet élnek, mindenek felett pedig megfizetik az egyházi tizedet. Május 20-án, 21-én és 22-én celebráljanak nagymisét, amelyek keretében az ostyát ünnepélyesen, énekelve és imádkozva hordozzák körbe a szőlöskertek körül. Az első mise mondasson a Szentlélek, a második a Szűzanya, a harmadik pedig az egyházközség védőszentjének tiszteletére. Minden háztartásból legalább két fő vegyen részt.
Romanet atya feljegyzéséből tudjuk, hogy mindez megvalósult, és a rovarok hamarosan el is tűntek.
Harminc évvel később azonban a probléma kiújult, és ekkor a rovarokat már perbe fogták.
II. DURVULNAK A DOLGOK
1587. április 13-án az ügyet St. Julien lakosai nevében Francois Amenet és Petremand Bertrand terjesztették “a legtiszteletreméltóbb Maurienne hercegprímás úr vagy helyettese” elé, a következőképpen:
“Korábban buzgó imádsággal és szertartásokkal a nevezett állatok féktelen pusztításának már sikerült véget vetni; most azonban ismét felbecsülhetetlen károkat okoznak. Ha mindezen pusztítás az ember bűneinek következménye, úgy Krisztus földi helytartóinak tiszte, hogy olyan intézkedéseket javasoljanak, amelyekkel az Úr kiengesztelhető. Evégett mi, a fentebb írt Francois Amenet és Petremand Bertrand újólag azzal fordulunk Kegyelmedhez, hogy nevezne ki a rovarok mellé új prokurátort és ügyvédet a már elhunyt Pierre Falcon és Claude Morel helyett, majd, hogy látogatná meg a pusztítás helyét, mérné fel a kárt, és aztán kezdené meg a kiközösítést.”
A kérelemnek helyt adva prokurátornak neveztetett ki a nagytiszteletű Antoine Filliol, aki szolgálataiért visszafogott díjazásban (salario moderato) részesült, az ügyvédi feladatokat pedig Pierre Rembaud látta el. A felek május 30-án jelentek meg az illetékes elöljáró előtt, ekkor az ügyet június 6-ig elnapolták. Június 6-án Pierre Rembaud előadta, hogy álláspontja szerint a panaszosok kérelme alaptalan, és kérte, hogy azt utasítsák el. Ügyfelei szerinte jogszerűen jártak el, így nem vethetők alá kiközösítésnek, hiszen, amint azt a Teremtés szent könyvében is áll, az állatokat Isten az embernél előbb teremtette, így szólván: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.”, majd így áldotta meg őket: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Már most a Teremtő nem adta volna ezt a parancsot, ha nem az lett volna szándékában, hogy ezeknek a lényeknek elégséges megélhetése legyen; éppen, hogy kimondottan úgy rendelkezett, hogy a föld csúszó-mászóinak minden zöld legyen a tápláléka. Ebből aztán érthető, hogy a vádlottak, midőn táplálékukat a vádlók szőlőiben magukhoz vették, nem tettek mást, mint teremtésüktől fogva adott jogukat gyakorolták. Ezen felül abszurd és ostoba eljárás a jog hatalmával fellépni olyan lények ellen, akik csupán a természetnek vannak alávetve, és ösztönös késztetéseiknek. A vádlók jogi képviselőjének érvelése, miszerint az állatok az embernek alávetettek -így Rembaud- ténybeli valótlanság és nem is tartozik az ügy érdeméhez. A panaszosok, ahelyett. hogy jogi eljárást kezdeményeznek, jobban tennék, ha a niniveiekhez hasonlóan járnának el, akik Jónás próféta intő hangjára figyelmezve zsákruhát öltöttek és böjtöt hirdettek. Végül Rembaud kéri a tisztelt bíróságot, hogy a vádlók kérelmét utasítsa el, a vádlottak ellen kibocsátott idézést vonja vissza, és az eljárást szüntesse meg.
Az ügyet először 12-ére majd 19-ére napolták el, amikor is a vád részéről Petremand Bertrand hosszas választ adott Rembaud korábbi beszédére. Ebből Rembaud másolatot kért, és a megfontolásához elégséges időt. Emiatt újabb elnapolás következett, eredetileg június 26-ára, de mint később kiderült, ez ünnepnapra esett, így az ügy csak a következő munkanapon, június 27-én folytatódhatott. Ekkor a közösség nevében Francois Fay (aki valószínűleg Amenet helyét vette át, de lehet, hogy a két személy azonos) adott választ a védelemnek. Eszerint az állatok, annak ellenére, hogy teremtésük az ember teremtése előtt történt, az embernek alárendeltek, sőt, teremtésük éppen ezért történt korábban. Létezésüknek az ember szolgálatán kívül semmi értelme, akit viszont éppen arra teremtett Isten, hogy felettük uralkodjon, éppen úgy, mint a teremtett világ összes többi része felett, ahogyan az már a zsoltárokban és Szent Pálnál is írva van. Ezért aztán a védelem semmiben nem cáfolta meg mindazt, amit az ember ősidőktől fogva hisz, egyebekben pedig elég Ducolnak a korábbi eljárás során kifejtett érvelésére utalni.
A védelem erre nem mondott egyebet, mint hogy a korábban kért dokumentumot nem kapta meg, és ez elég is volt ahhoz, hogy újabb határnapot tűzzenek ki, ezúttal július 4-ére.
III. EGYEZSÉGI KÍSÉRLET
Július 4-én Antoine Filliol röviden összefoglalta a vádlók által addig elmondottakat, és cáfolta, hogy az állatok embernek való alárendeltsége jogot keletkeztetne az ember számára, hogy az állatokat kiközösítse, és felhívta a figyelmet arra, hogy az ellenérdekelt fél semmiben nem cáfolta azt a korábbi felvetést, hogy az állatok csak a természet törvényeinek vannak alávetve, amelyek “az örök isteni törvényben gyökereznek, ilyen módon pedig Isten akaratából és erejéből fakadnak.” Nyilvánvaló tehát, hogy a vádlók kérelmét el kell utasítani.
Július 8-án a felek St. Jean-de-Maurienne elöljárója előtt jelennek meg. A prokurátor követeli, hogy az ügyet zárják le, a vádlóknak pedig tiltsák meg, hogy további, az ügy érdemét nem érintő kérdésekkel hozakodjanak elő, ezzel is késleltetve a lezárást. Kéri továbbá a döntésnek az ügyben addig beszerzett dokumentumokra és nyilatkozatokra történő alapítását. A vád stratégiája láthatóan az volt, hogy addig húzza az ügyet, amíg csak lehet, mert az előadó ügyész új tárgyalást kért, és kérelmének helyt is adtak.
Mindeközben, látva a jogi procedúra elhúzódását, a kompromisszumos lezárás irányában is történtek lépések. 1587 június 29-én délben, közvetlenül a mise után gyűlést hívtak össze St. Julien főterén, amely Parloird'Amont néven volt ismert. Javasolták, hogy a közösség ajánljon fel területet a nevezett rovaroknak a szőlőskerteken kívül, hogy azok a szőlő megrongálása nélkül juthassanak táplálékhoz. A források szerint ezt az összejövetelt az elöljáró sugalmazására Francois Fay javasolta.
A találkozó nyomán egy földterület került kijelölésre és elkülönítésre, amelyen a tervek szerint majd a rovarok élhetnek, azonban a lakosok szolgalmi jogot tartottak fenn maguknak, amennyiben “fenntartották maguknak a jogot, hogy a nevezett állatok zavarása nélkül vételezzenek a területen fakadó források vizéből (amelyek egyébiránt a rovarok szolgálatára is állnak), a föld méhének kincseit ott kinyerjék, és legfőként, hogy háború esetén menedéket keressenek a területen.” A kijelölt - egyébként La Grand Feisse névre hallgató- területet földrajztudományi igényességgel írták le, nem csupán helyét és méreteit megadva, de növényvilágát is részletezve. A megjelentek úgy szavaztak, hogy amennyiben a prokurátor és a rovarok ügyvédje a területet megfelelőnek találják, az ilyen célra felhasználható, mindezt pedig pecséttel ellátott okiratba is foglalták. Mindez azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a pereskedésnek véget vessen.
IV. SZEKÉRTŐKIRENDELÉS ÉS ELTŰNT FELJEGYZÉSEK
Július 24-én Petremand Bertrand benyújtotta a bíróságnak a gyűlésről szóló jegyzőkönyvet, és kérte az elöljárót, hogy fogadja azt el, valamint, hogy intézkedjék, hogy a vádlottak távozzanak a szőlőskertekből és kiközösítés terhe mellett tiltsa meg számukra az oda való visszatérést. Antoine Filliol, a rovarok mellé kirendelt prokurátor másolatot kért a jegyzőkönyvből és némi időt a megfontolásra. A bíróság ennek a kérésnek helyt adott, és a következő tárgyalási napot “az aratási szünet utáni első bírósági munkanapra” tűzte ki, azaz augusztus (…)-ére, majd - minden érintett fél jóváhagyásával – augusztus 20-ára napolta el.
Ekkoriban I. Károly Emánuel savoyai herceg éppen megszállni készült a Saluzzói Őrgrófságot, és a csapatmozgások némi zűrzavart okoztak, ezért végül a tárgyalást csak szeptember 3-án lehetett megtartani. Ezen a tárgyaláson Antoine Filliol bejelentette, hogy ügyfelei az ajánlatot nem tudják elfogadni, mivel a kijelölt terület terméketlen, ennél fogva pedig nem biztosít megfelelő megélhetést. Indítványozta, hogy az ajánlatot a bíróság utasítsa el, a felmerült költségeket pedig a vádlókra terhelje. Az utóbbiak képviseletében eljáró Petremand Bertrand tagadta, hogy Filliol állítása helytálló lenne, minthogy a kijelölt terület “csodálatosan megfelel a célnak, fákban és bokrokban bővelkedő”, éppen ahogyan az az ajánlatban foglaltatott, és ezt bármikor igazolni is kész. Ezért aztán indítványozta, hogy a bíróság az ajánlatot fogadja el. Az elöljáró mindkét fél iratait áttekintette, majd úgy határozott, szakértőket jelöl ki a terület alkalmasságának megvizsgálására, akiknek írásbeli véleményt kellett előterjeszteniük.
Az ügy végső kimenetelét azért nem ismerjük, mert a feljegyzések ide vonatkozó részeit tartalmazó lapokat rovarok rágták szét.
