Pl. “Nagyon vízhangzik a telefon, maj’ visszahívlak.”

Valójában: visszhang. Ez kivételesen nem latin eredetű szó, teljes egészében magyar, ráadásul szinte már arcpirítóan egyszerű a megfejtése, a vissza és a hang szavakból áll össze, mert hogy ez maga a visszhang. A hang visszajön. Relatíve nagyobb távolságból, ezért ez a hangot kétszer halljuk: egyszer, amikor keltettük, és egyszer, amikor a hanghullámok visszaérnek a távoli felületről visszaverődve. Ez persze nagyon érdekes érzés, mert olyan, mintha tőlünk függetlenül még egyszer keletkezne az a hang, pedig nem, csak ugyanaz a hang visszajön. Minden esetre a költők tisztára odavoltak érte mindig, így pl. Csokonai is megörökítette A tihanyi ekhóhoz (görög: ékhé- hang) című versének feledhetetlen, autoerotikus aktusra biztató soraiban: “verd ki zengő bérceden, verd ki zengő bérceden.”  Tihanyban egyébként az apátság északi fala a visszaverő felület, nincs sziklába zárt királylány, meg ilyenek. A lényeg, hogy nem a víz hangjáról van szó, hanem a visszajövő hangról.