"Perverz üzeneteket küldött, mégis megússza a magyar tanár."- adja hírül mindenki (jogos) felháborodására a Blikk. Azt ugyan nem értem, hogy a címben a "magyar tanár" megnevezésnek mi a szerepe (először azt gondoltam, hogy a magyartanárt nem sikerült leírni, de aztán láttam, hogy a fazon valami számítástechnika-szerű dolgot tanít, szóval nem tudom, mi van), de a lényeg nem is ez. Tehát adott egy harmincas tanár, aki tíz körüli fiúkkal szeretne szexuális jellegű dolgokat csinálni, erről ír is nekik, sőt, az egyiket még el is kezdi megszöktetni. A törvény meg azt mondja, hogy nem csinált semmit. Már mindenki azt emlegeti, hogy hülye a bíró (pedig szegény bíró még sehol nem volt, odáig bűncselekmény hiányában el sem jutott a történet.) De a valóság még ennél is szánalmasabb: a helyzet annyi, hogy szarul fogalmazták a törvényt.
Van itt bőven Btk.-szakasz, amit elő lehetne venni, a szexuális bűncselekmények közül legalább hármat, de még a kiskorú veszélyeztetése is felmerül, de sajnos a szexuális delictumok tényállásából mindenütt hiányzik a bűvös kifejezés: "rábírni törekszik." - ez lenne ugyanis az a fordulat, amitől büntethető lenne a kiskorú terhére megvalósított szexuális erőszaknak még az előkészülete is (a bűncselekmény tárgyi súlya bőven indokolná). Csakhogy ez valahogy senkinek nem jutott eszébe. Nem is csoda, amilyen slendrián módon a szexuális bűncselekmények mostani szabályozása kinéz! Mindenki kedvence a gyermekpornográfia tényállása:
204. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt
a) megszerez vagy tart, bűntett miatt három évig,
b) készít, kínál, átad vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig,
c) * forgalomba hoz, azzal kereskedik, illetve ilyen felvételt a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, két évtől nyolc évig
terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Hol a hiba? Nos, nincs meghatározva, hogy az elkövetőnek hány évesnek kell lennie minimum. Ilyen módon, ha egy 17 éves egy 16 évestől (akivel egyébként kapcsolatban van) a telefonjára fogad egy meztelen képet, könnyen gyanúsítottá válhat gyermekpornográfiában. De úgy tűnik, a törvényalkotó bajban volt azzal is, hogy hová tegye a 14 éven aluliakkal létesített szexuális kapcsolat dolgát. A szexuális erőszak ide vonatkozó bekezdése így néz ki:
197. § (2) Szexuális erőszakot követ el az is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet.
Az elkövető életkora megint csak nincs behatárolva, tehát, mondjuk, a bünethetőség alsó életkori határáig bárki elkövetheti, és amúgy 12 év alatti terhére. Tehát, ha 12 alattival szexuális cselekményt végez vagy végeztet, akkor erőszak. Stimmel, csak akkor mire véljük a szexuális visszaélés alábbi tényállását?
198. § (1) Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Talán érthető, hogy a kérdésem abból fakad leginkább, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltöttnek a tizenkettedik életévét be nem töltött részhalmaza. Azaz, egy 11 éves ugyanúgy ide sorolódik, mint egy 13 éves. Ráadásul itt az elkövető életkorának alsó határa egyértelműen adott. Ha a két szakaszt együtt értelmezzük, a következő furcsaság áll elő:
Ha a 18 feletti elkövető 14 alattival szexuális cselekményt végez, akkor az csak az enyhébb megítélésű (és büntetési tételű) szexuális visszaélést valósítja meg, ha viszont az elkövető 18 alatti, akkor ugyanezért azonnal 5 és 10 év közötti szabadságvesztéssel fenyegetjük. Még sarkosabban fogalmazva: ha 18 feletti csinálja, akkor a törvényszöveg szerint nem erőszak, ami azért is rettenetesen bizarr, mert a 18 felettitől jobban elvárható, hogy belássa a tette következményeit.
De vissza a "magyar tanárhoz"! Szóba jön még a kiskorú veszélyeztetése:
208. § (1) A kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy - ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él -, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Érthetetlen, hogy olyasvalaki, akinek éppenséggel, az adott helyzetben nincs a felügyeletére bízva a kiskorú, miért ne követne el bűncselekményt azzal, ha "a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti." Külsősnek talán szabad? De legalább a 2) bekezdés b) pontja megajándékoz minket egy rábírni törekszikkel:
a) bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésére, illetve züllött életmód folytatására rábír vagy rábírni törekszik,
Szóval, ha a "züllött" életmódra (akármi is az) törekszik rábírni, az megáll kiskorú veszélyeztetésének, ha szexre, az nem. Világos.