Pl. "Az uramnak vállfájásra attak kenőcsöt, aszt kiderűtt, hogy infraktusa van."

Valójában: infarktus. Ez megint egy latin szerzemény, az infarcire igéből származik, ami azt jelenti, valamit betömi, begyömöszölni valahová, és több, mint valószínű, hogy az állapotot az ilyenkor (súlyosabb esetben légszomjjal) jelentkező mellkasi szorítás miatt nevezték el éppen így. Az ok a szív koszorúsereinek eltömődése, az emiatt beálló oxigén- és tápanyaghiány, és a következményes szívizom-elhalás. A szív ilyen szempontból amúgy egy elég rosszul kitalált cucc, mert a koszorúsereknek nincsenek olyan mellékágai, amelyeken keresztül adott terület vérellátása folyamatos lehetne, ha az ellátó ér elzáródik (ilyen ún. kollaterálisok egy csomó helyen vannak a testben). Szóval, ha itt egy ér elzáródik, akkor a beavatkozásig eltelt idő dönt abban a kérdésben, hogy az ellátott terület mennyire megy rottyra. Infarktus egyébként, orvosi értelemben, bármilyen szervet/szövetet érhet, ugyanis az orvosi használat ezt a szót minden olyan esetre kiterjesztette, amikor érelzáródás miatt történik szövetelhalás (nekrózis). A legjellegzetesebb példa az ischaemiás (iszkémiás vagy isémiás, kinek-kinek ízlése szerint) stroke, azaz, amikor érelzáródás miatt egy darabka agyszövet hal el. Ezt nem túl kedves szóval agylágyulásnak (emollitio cerebri) nevezik. 

Hogy miért lett az infarktusból infraktus? A legvalószínűbb, hogy a magyar nyelvhez a frakt hangsor közelebb áll, mint a farkt (utóbbiban ugyanis torlódnak a mássalhangzók, és ezt magyar nem szereti).